2013 és 2015 után ismét bejutott az országos elődöntőbe iskolánk csapata a PénzSztár középiskolai pénzügyi-gazdasági versenyen.
A versenyre az idén is több, mint 1100 csapat nevezett az ország és a határon túli magyar lakta települések középiskoláiból.
Mint ahogy a versenysorozat hat éves történetében minden alkalommal, a két online forduló után ismét bejutottunk a megyei döntőbe, ahonnan “szokás szerint” továbbjutva a regionális döntőben képviseltük iskolánkat, városunkat, ill. megyénket.
Az Észak-alföldi régió döntőjét november 22-én rendezték Debrecenben, Szolnok megye, Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár Bereg megye legjobb 5 csapata részvételével.
Az idén (2013 és 2015 után már harmadszor) a régiós döntőt is sikerült megnyernünk, így iskolánk csapata képviseli az Észak-alföldi régiót november 28-án Budapesten, az országos elődöntőben, ahol a hét országos régió győztese, valamint egy határon túli középiskola csapatai küzdenek az országos döntőbe jutásért.
Az országos elődöntő mezőnye:
Dél-Alföld régió: Kecskeméti Bólyai János Gimnázium, Kecskemét;
Dél-Dunántúl régió: Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola, Pécs;
Észak-Alföld régió: Kisvárdai SzC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági, Informatikai és Ügyviteli Szakgimnáziuma;
Észak-Magyarország régió: Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Eger;
Közép-Dunántúl régió: Tatabányai Árpád Gimnázium, Tatabánya;
Közép-Magyarország régió: Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium;
Nyugat-Dunántúl régió: Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg;
Határon túlról: Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, Románia;
A fenti mezőnyben szerepelni, és képviselni régiónkat, nem kis megtiszteltetés számunkra.
Ha innen is sikerülne továbbjutnunk, a december 13-án megrendezendő országos döntőbe, az már több, mint bravúr lenne.
Talán ezt is elérhetjük…
Hajrá Petőfi!
A csapat tagjai:
Markulinec Krisztina 11. A;
Maros Ildikó 11. A;
Molnár Eszter11. A;
Pál Ákos 11.A;
Felkészítő tanár: Dr. Rozsályiné Kosztya Erika