Posted in Erasmus+ Open cafe

Hazaérkeztek diákjaink Lengyelországból

Haza érkezett Lengyelországból a 13 informatika ágazaton tanuló diákunk és kísérő tanáraik, akik az Erasmus+ program keretében három hetes szakmai gyakorlaton vettek részt. Az Európai Unió által támogatott rövid távú mobilitási programok célja a szakmai ismeretek bővítésén túl a tanulók tanulás iránti motivációjának erősítése, a vállalkozói készség fejlesztése, érzékenyítés és nem utolsó sorban az idegennyelvi kommunikációs készség fejlesztése.
Tanulóink az általuk választott szakiránynak megfelelő szakmai feladatokat végeztek, számítógépek beállításával, javításával, programozással, weboldal szerkesztésével foglalkoztak. Munkájukkal az ukrajnai menekülteket is segítették, hiszen a helyiek által felajánlott használt számítógépek átvizsgálásába, feljavításába is bekapcsolódtak. Kint tartózkodásuk alatt angol nyelven tudtak kommunikálni.
A szakmai programokon túl az Open Café rendezvényeit is látogatták. Itt nem csak a helyiekkel, hanem az ott élő és ott tartózkodó külföldiekkel vitattak meg különböző aktuális társadalmi témákat, mint például a siker, vagy a diszkrimináció. A fogadó cég által szervezett szabadidős és kulturális programok nyelve is az angol volt.

A mobilitás pozitív tapasztalatának köszönhetően októbertől iskolánkban is szervezünk az Open Café-hoz hasonló, angol kommunikációs készségeket fejlesztő kötetlen foglalkozásokat, melyre életkortól függetlenül mindenkit szívesen várunk.

Posted in Erasmus+

Erasmus+ Lengyelországban

Diákjaink az Erasmus+ program keretein belül Lengyelországban Rzesow városában teljesítettek szakmai gyakorlatot.
A három hetes gyakorlat során a résztvevők csoportbontásban dolgoztak. Az egyik csoport a Word Press segítségével weboldalt fejlesztett INPRO-nál, míg a többiek az EKO TECH LAB-nál számítógépek javításával és karbantartásával foglalkoztak, melyeket aztán a rászorulóknak adományoznak.

Posted in Erasmus+

Még várjuk a jelentkezéseket az Erasmus+-ra

Az alábbi linken található jelentkezési lap kitöltése
Jelentkezési lap

Posted in Erasmus+

Erasmus + továbbképzés Máltán

Iskolánk angoltanárai az Erasmus + program keretében egy hetes módszertani továbbképzésen vesznek részt Máltán