Hírek

Posted in Iskolatörténeti siker verseny

SZENZÁCÍÓS OSZTV GYŐZELEM

ISKOLÁNK FENNÁLLÁSÁNAK MINDEN EDDIGI SIKERÉT TÚLSZÁRNYALVA LETT A FEHÉRGYARMATI PETŐFI MAGYARORSZÁG LEGEREDMÉNYESEBB KÖZGAZDASÁGI KÉPZÉST FOLYTATÓ KÖZÉPISKOLÁJA.
 

 

A pénzügyi-számviteli ügyintézők Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén (OSZTV) -amely a szakma legrangosabb megmérettetése – a több száz induló közül iskolánk 4 diákja is bekerült az országos döntő 43 fős mezőnyébe. Az idén Makón megrendezett két napos megmérettetés eredményeképpen BILKAI ÁGNES 14.a osztályos tanuló I.HELYEZÉST ért el, csatlakozva ezzel az utóbbi évek (2016-2018-2019-2023) szintén iskolánkból kikerült OSZTV győzteseihez. Idén azonban bravúros módon a dobogó másik két fokára is Petőfis diák állhatott,ugyanis RÁDI VIVIEN 14.a osztályos tanuló II.HELYEZÉST, GYENE TIFANI 14.a osztályos tanuló III.HELYEZÉST ért el. Ezáltal mindhárman mentesültek a szakmai vizsga letétele alól,és 100%-os minősítésű bizonyítványt kapnak. JAKAB LILLA 14.a osztályos tanuló pedig a döntőben nyújtott teljesítménye alapján a szakmai vizsga jelentős része alól felmentést kapott, szintén 100% -os minősítéssel.

Felkészítő tanárok:
 
Dr.ROZSÁLYINÉ KOSZTYA ERIKA (pénzügy)
FEKETE TIBOR (számvitel,számítógépes könyvelés)
MACSI GYULA (elektronikus bevallás készítése)
PÓTI TAMÁS (gazdálkodási ismeretek,adózás)
SIPOS-MÁRTON DÓRA (portfólió bemutatása)
 
Az OSZTV-n minden évben rangsorolják az iskolákat is. A fent leírt kimagasló eredmények alapján idén a mi iskolánk érte el az összesített első helyezést,ezáltal a Pénzügyminisztérium által elismerve a FEHÉRGYARMATI PETŐFI LETT 2019 után 2024-ben is MAGYARORSZÁG LEGEREDMÉNYESEBB KÖZGAZDASÁGI KÉPZÉST FOLYTATÓ KÖZÉPISKOLÁJA.

Az elért eredményekhez szívből gratulálunk!!!

Posted in igazgatói pályázat

Igazgatói pályázat

A Kisvárdai Szakképzési Centrum
a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 46. § (3) – (4) bekezdése alapján
pályázatot hirdet a Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikum
igazgató (intézményvezető)
beosztásának ellátására

Posted in Felvételi a 2024/25-ös tanévre

Ideiglenes felvételi rangsor a 2024/25-ös tanévre

Posted in versenyeredmények

Versenyeredmények 2023. november – december

PénzÜgyesek Providen Kupa

Iskolánk csapata lett a PénzÜgyesek Provident Kupa győztese!

A többfordulós, fordulatos,izgalmas versengés február 18-tól lesz látható a TV2-n, öt héten keresztül minden vasárnap!

A csapat tagjai:

Bilkai Ágnes 14.a
Baráth Petra 12.a
Imre Boglárka 14.a
Telegdi Vivien 12.a osztályos tanulók

Felkészítő tanáruk: Dr. Rozsályiné Kosztya Erika

 

Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis

Lezajlott a “Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis” Pénzügyi Tudatosság Országos Verseny döntője Budapesten.

Iskolánk “Kamat-Kvartett” csapata az előselejtezőt, valamint a Vármegyei fordulót megnyerve jutott be az országos döntőbe,a legjobb 20 csapat közé,ahol a több órás megmérettetés eredményeként a 7-10.helyen végeztek.

Kultúrtörténeti Vetélkedő

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata által szervezett Kölcsey Ferencről és a reformkori Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye történetéről szóló kultúrtörténeti vetélkedőn középiskolás korcsoportban Rácz Noémi 11.a osztályos tanuló I.helyezést, Orosz Dániel 11.a osztályos tanuló III.helyezést ért el.

Felkészítő tanáraik: Bakosné Kajus Nikoletta és Péter-Tóth Gabriella

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny

A verseny II., vármegyei fordulójában  zabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében technikum, szakgimnázium kategóriában iskolánk 11. A osztályos tanulója, Ványi Csenge 3.helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Bakosné Kajus Nikoletta

Idegennyelvi verseny a Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégiumban
2023. december 12-én 11 intézmény 74 diákja mérte össze tudását angol illetve német nyelvből, 2 kategóriában (A1-2, B1-2). Iskolánk diákjai is részt vettek a vetélkedőn, és két csapatunk is megnyerte kategóriáját:

Angol nyelv (A1-2): I. helyezett: Hajdú Péter (9.A), Mikes Ádám (9. B)

Német nyelv (B1-2): I helyezett: Rácsai Mónika Odett (11. A), Nyilas Máté (10. A)

Felkészítő tanárok: Németh Péterné, Tóth Anita és Molnárné Bodó Zsuzsa

Posted in nyílt tanítási nap video

Nyilt napok a KSZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikumában 2023.11.13 -14