Kiemelkedő eredményeink
A pénzügyi-számviteli ügyintéző szakma Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén BARÁTH PETRA SZILVIA 13.A osztályos tanuló országos III. helyezést ért el, ezáltal teljes vizsgamentességet szerzett, 100%-os minősítésű bizonyítványt fog kapni. A másik döntősünk, NAGY LAURA JÚLIA 13.A osztályos tanuló a versenyen nyújtott teljesítménye alapján egy vizsgarészt leszámítva mentesül a technikusi vizsga letétele alól,szintén 100%-os minősítéssel.
Felkészítő tanárok:
Dr.Rozsályiné Kosztya Erika (pénzügy)
Fekete Tibor (számvitel,számítógépes könyvelés)
Macsi Gyula (elektronikus bevallás)
Póti Tamás (adózás,gazdálkodási ismeretek)
Sipos-Márton Dóra (portfólió bemutatása)
Az Örökségünk ’48 verseny országos döntőjében intézményünket a 11.A osztály tanulói képviselték, név szerint Gaál Viktória, Kasu Veronika és Kerti Fruzsina. Nagyon szoros versenyben szerezték meg a 2. helyet.
Szeretettel gratulálunk nekik.
Felkészítő tanáruk Péter-Tóth Gabriella volt.
Az “Erdélyország” elnevezésű komplex történelmi, kulturális versenyén, melynek témája Bethlen Gábor és kora volt iskolánk csapata az országos döntőben a 2. helyet szerezte meg.
A csapat tagjai: Lakatos Zsolt Dávid, Szabó Sára, Tóth Gergő Dániel 11.A osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk: Péter- Tóth Gabriella.
A Junior Skills versenyen informatikai rendszerüzemeltető kategóriában. BALOGH ZOLTÁN, iskolánk 12.B osztályos tanulója országos 8. helyezést ért el.
Felkészítő tanárai : Bohács Gergely és Kerti Sándor
Iskolánk 11.A osztályos tanulója, CSÁTHY PÉTER a matematika Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen technikumi kategóriában bejutott az országos döntőbe, ahol 30. helyezést ért el. elődöntőjében nyújtott kimagasló teljesítményének köszönhetően országos 14.helyen jutott be a Technikumi kategória országos döntőjébe.
Felkészítő tanára: Kövesligeti Artúr
A Fekvenyomó Diákolimpián, iskolánkat két diák képviselte, MAGYAR ÁKOS 13.B osztályos tanuló, aki igen népes, erős mezőnyben országos 8. helyen végzett, valamint TÓTH BENJAMIN 11.B osztályos diákunk, aki súlycsoportjában, kiemelkedő eredménnyel az előkelő, országos 2. helyen zárt.
A Kossuth Szövetség “Minden becsületes szívnek legszentebb a hon” c. pályázatára intézményünkből 3 diák készített igényes pályamunkát: JAKAB PANNA, JAKÓ LILLA 9.A és BARTHA ANTÓNIA 12.A osztályos tanulók. Érett fogalmazásukat a Budapesten megrendezett ünnepélyes díjátadón a zsűri ezüst oklevéllel jutalmazta.
Felkészítő tanáruk: Görögné Tapiska Éva
Pénzügyi-Számviteli Ügyíntéző OSZTV
A pénzügyi-számviteli ügyintézők Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén (OSZTV) Bilkai Ágnes 14.a osztályos tanuló I.helyezést Rádi Vivien 14.a osztályos tanuló II. helyezést, Gyene Tifani 14.a osztályos tanuló III.helyezést ért el. Ezáltal mindhárman mentesültek a szakmai vizsga letétele alól, és 100%-os minősítésű bizonyítványt kaptak. Jakab Lilla 14.a osztályos tanuló pedig a döntőben nyújtott teljesítménye alapján a szakmai vizsga jelentős része alól felmentést kapott, szintén 100% -os minősítéssel.
Felkészítő tanárok:
Dr. Rozsályiné Kosztya Erika, Fekete Tibor, Macsi Gyula, Póti Tamás, Sipos-Márton Dóra
„PénzÜgyesek Provident Kupa”
A többfordulós, izgalmas televíziós versengés eredményeként iskolánk csapata 1. helyezést ért el. A csapat tagjai: Bilkai Ágnes, Imre Boglárka, 14.a, Baráth Petra, Telegdi Vivien 12.a osztályos tanulók.
Felkészítő tanár: Dr. Rozsályiné Kosztya Erika
Az „Erdélyország” komplex vetélkedőn, ahol a tanulóknak számot kellett adni történelmi tudásuk mellett Erdély földrajzi és kulturális értékeinek ismeretéről is, iskolánk csapata az országos döntőben I. helyezést ért el. A győztes csapat tagjai: Lakatos Zsolt, Szabó Sára és Tóth Gergő Dániel 10. A osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk: Péter-Tóth Gabriella
Az Örökségünk ’48 elnevezésű történelmi vetélkedőn a Miklósi Liliána, Rácz Noémi és Orsolyák Alex, 11. A osztályos tanulók csapata országos 2. helyet szerezte meg.
Felkészítő tanáruk: Péter-Tóth Gabriella
A 12.A osztály csapata vett részt a Petőfi Nevét Viselő Középiskolák Országos Találkozóján Aszódon. A csapat az irodalmi versenyen 1. helyezett lett, Nagy Laura Júlia a szavalóversenyen 2. helyezett, így összesítve is a mi iskolánk került az dobogó legfelső fokára. A csapat tagjai Baráth Petra Szilvia, Nagy Laura Júlia és Varga Anna.
Felkészítő tanáruk Tóthné Kasztovszky Réka.
A “Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis” Pénzügyi Tudatosság Országos Versenyen iskolánk “Kamat-Kvartett” csapata az előselejtezőt, valamint a Vármegyei fordulót megnyerve jutott be az országos döntőbe, a legjobb 20 csapat közé, ahol a több órás megmérettetés eredményeként a 7-10.helyen végeztek.
A csapat tagjai: Baráth Petra, Nagy Laura, Soós Alexandra, Varga Anna 12.a osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk: Dr. Rozsályiné Kosztya Erika
A Luca Pacioli Egyesület által szervezett Országos Középiskolai Gazdasági Verseny döntőjébe, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetemen rendeztek meg, két 14.a osztályos diákunk, Bilkai Ágnes és Tar Anna Lívia is bejutott. A döntőben Bilkai Ágnes 10. helyezést, Tar Anna Lívia pedig 14.helyezést ért el.
Felkészítő tanárok: Dr. Rozsályiné Kosztya Erika, Póti Tamás, Fekete Tibor
Irodai Titkár OSZTV-n Szabó Rebeka 13. B osztályos tanuló bejutott a válogatóba, és vizsgamentességet szerzett a komplex írásbeli vizsgatevékenység hivatalos, üzleti levél, dokumentum készítése és a komplex írásbeli vizsgatevékenység titkári kommunikációs és ügyintézői feladatok vizsgarészből, valamint a szóbeli vizsgatevékenységből is, így összesítve országos 9.helyezést ért el.
Felkészítő tanárok: Bakosné Kajus Nikoletta, Póti Tamás, Tóth Ervinné
OSZTV – Informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus versenyen Tóth Rebeka és Bartha Márk 2/14. C osztályos tanulók a versenyen elért eredményük alapján mentesültek a központi vizsgateszt alól.
Felkészítő tanár: Páva István
KELEMEN BALÁZS, iskolánk 2/14.C osztályos, informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető szakon tanuló diákja bejutott az EuroSkills 2025 válogató döntőjébe, ahol
ORSZÁGOS ÖTÖDIK helyen végzett.
Felkészítő tanárok: Páva István, Bohács Gergely, Kerti Sándor
Az Országos Középiskolai Projektversenyen a Markulinec Viktória, Magyar Ákos, Molnár Péter és Simon István 12.B osztályos tanulók által készített DNE Design New Era projekt Különdíjban részesült.
Mentoruk: Lakatos Sándor.
Országos Szakmai Tanulmányi Verseny:
A Pénzügyi-számviteli ügyintézők Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén Szoljánik Lajos 14.A osztályos tanuló országos 1.helyezést ért el, és emellett megkapta a legjobb portfólió bemutatásáért járó különdíjat is.
Felkészítő tanárai: Diószegi Erzsébet, Fekete Tibor, Macsi Gyula, Póti Tamás, Dr.Rozsályiné Kosztya Erika, Sipos-Márton Dóra
Az Irodai titkárok Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen Molnár Dominika 5/13.B osztályos tanuló országos 2. helyezést ért el.
A verseny válogatójában Orosz Dominika 5/13.B osztályos tanuló a 7. helyen, Szarka Liliána 5/13.B osztályos tanuló a 11. helyen végzett.
Felkészítő tanárok: Bakosné Kajus Nikoletta, Diószegi Erzsébet, Lakatos Marianna, Németh Péterné, Póti Tamás, Tóth Ervinné
Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny
Ványi Csenge 10. A osztályos tanuló a megyei technikumi kategóriában elért 1. helyezése után a döntőben technikumi kategóriában országos 3. helyezett lett.
Felkészítő tanára Bakosné Kajus Nikoletta.
Ágazati Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenye
Az Ágazati Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyén Irodai Ügyviteli Ismeretek tantárgyból Szabó Rebeka 12.A osztályos tanuló az országos döntőben 8.helyezést ért el.
Felkészítő tanárok: Bakosné Kajus Nikoletta, Diószegi Erzsébet, Lakatos Marianna, Tóth Ervinné
Kosáry Domokos Történelemverseny
A Miskolcon megrendezett regionális döntőből az országos döntőbe jutott Lakatos Zsolt Dávid 9. A osztályos tanuló, ahol 17. helyezést ért el.
Felkészítő tanára Péter-Tóth Gabriella.
Petőfi Nevét Viselő Középiskolák országos találkozója Kiskőrösön
A 11. A osztály tanulóiból álló csapat az irodalmi versenyen 2. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Baráth Petra Szilvia, Nagy Laura Júlia, Varga Anna
Felkészítő tanáruk Tóthné Kasztovszky Réka.
Bartha Antónia irodalmi pályázatával ért el 2. helyezést.
Felkészítő tanára: Bakosné Kajus Nikoletta
„Pénzügyi Junior Klasszis” – Országos pénzügyi-gazdasági vetélkedőn iskolánk PÉNZVARÁZSLÓK csapata bejutott az országos döntőbe, ahol 7. helyezést értek el.
A csapat tagjai:
Bilkai Ágnes 12.a
Raduka Alexandra 12.a
Sólyom Dorina 12.a
Fábián Katalin 1/13.a
Iskolánk CA$ELYŰK csapata a megyei döntőbe jutott, ahol 2. helyezést értek el.
A csapat tagjai:
Balázs Adrienn
Dobos Veronika
Szoljánik Lajos
Varga Péter 12.a osztályos tanulók
Mindkét csapat felkészítő tanára: Dr. Rozsályiné Kosztya Erika
Ágazati Szakmai Érettségi Tárgyak Versenyén (ÁSZÉV)
Közgazdasági ismeretekből az ország szinte valamennyi közgazdasági technikumának versenyzőit felvonultató 769 fős mezőnyből iskolánk 6 diákjai is bejutott az országos döntőbe.
A döntőben nyújtott teljesítményük alapján
Bilkai Ágnes (12.a) 13. helyen,
Sólyom Dorina (12.a) 31.helyen,
Szoljánik Lajos (12.a) 33. helyen,
Dobos Veronika (12.a) 38.helyen
Raduka Alexandra (12.a) 45.helyen
Imre Boglárka (12.a) 46.helyen végzett.
Felkészítő tanáraik:
Diószegi Erzsébet, Fekete Tibor, Póti Tamás, Dr. Rozsályiné Kosztya Erika
Irodai ügyviteli ismeretekből a 233 fős mezőnyből iskolánk három diákjai is bejutott az országos döntőbe, ahol
Orosz Dominika (12.a) 10. helyen
Molnár Dominika (12.a) 13.helyen
Szarka Liliána (12.a) 16.helyen végzett.
Felkészítő tanáraik:
Bakosné Kajus Nikoletta, Lakatos Mariann, Tóth Ervinné, Póti Tamás
Informatika ismeretekből 735 tanuló jelentkezett a versenyre és 60 tanulót hívtak be a döntőbe.
Pócsi László bejutott az országos döntőbe, ahol 38. helyezést ért el.
Felkészítő tanárai: Bohács Gergely, Tóth Péter, Lakatos Sándor.
Az Óbudai Egyetem által szervezett XI. Keleti Károly Országos Levelező Marketing és Pénzügy Versenyen pénzügy szekcióban iskolánk PÉNZVARÁZSLÓK csapata bejutott az országos döntőbe, ahol 3. helyezést értek el.
A csapat tagjai:
Bilkai Ágnes
Raduka Alexandra
Sólyom Dorina 12.a osztályos tanulók
Felkészítő tanáruk: Dr. Rozsályiné Kosztya Erika
Marketing szekcióban iskolán két csapata is bejutott az országos döntőbe, ahol a
CA$ELYŰK csapat 3. helyezést ért el.
A csapat tagjai:
Dobos Veronika
Lengyel Csaba
Varga Péter 12.a osztályos tanulók
REKLÁMARCOK csapat 5. helyezést ért el.
A csapat tagjai:
Imre Boglárka
Raduka Vanda
Vass Virág 12.a osztályos tanulók
Mindkét csapat felkészítő tanára: Póti Tamás
A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyen Baráth Petra Szilvia 10. a osztályos diák, a szakképzésben tanulók között országosan 4. megyei szinten 1.helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Kőrösiné Tóth Erzsébet
A Szeresd a Pingvint – Országos Junior Linux Adminisztrátorok versenyén Tóth Gellért 11.a osztályos tanuló vett részt. Ezen az önálló felkészülést és speciális tudást igénylő versenyen országos 16. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Tóth Péter
Pénzügyi Junior Klasszis országos versenyen a Pénzvarázslók csapat tagjai:
Bilkai Ágnes 11. A
Raduka Alexandra 11. A
Sólyom Dorina 11. A
Fábián Katalin 12. A
osztályos tanulók megnyerve a megyei fordulót az országos döntőben képviselhették megyénket. A három csoportban zajló megmérettetésen csoportjukban II. helyezést értek el.
Felkészítő tanáruk: Dr. Rozsályiné Kosztya Erika
Az Ágazatai Szakmai Érettségi Tárgyak Versenyén közgazdasági ismeretekből Fábián Katalin 12. A osztályos tanuló bejutott az országos döntőbe, és ott 39. helyezést ért el.
Felkészítő tanárok: Dr. Rozsályiné Kosztya Erika, Fekete Tibor, Póti Tamás, Diószegi Erzsébet
Az Ágazati Szakmai Érettségi Tárgyak Versenyén irodai ügyviteli ismeretekből Fóri Petra 12.A osztályos tanuló országos 3. helyezést ért el.
Felkészítő tanárok: Bakosné Kajus Nikoletta, Lakatos Mariann, Tóth Ervinné
Az OKTV-n informatikából Balogh Ákos 12. B osztályos tanuló bejutott az országos a döntőbe, és a 20. helyen végzett. Felkészítő tanárai: Losoncziné Újfalusi Mária, Tóth Péter.
Az Ágazati Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak országos versenyén Irodai-ügyviteli ismeretek tantárgyból OSVÁTH BARBARA 12.B osztályos tanuló bejutott az országos döntőbe, ahol a döntő elmaradása miatt a korábbi fordulókban és az érettségi vizsgán elért eredménye alapján országos II. helyezett lett.
Az OKTV-n Informatika tantárgyból BALOGH ÁKOS 12. B osztályos tanuló bejutott az országos döntőbe, ahol a döntő elmaradása miatt a korábbi fordulókban szerzett eredményei alapján országos 45-ik helyezést ért el.
A PÉNZSZTÁR országos pénzügyi, gazdasági versenyen iskolánk csapata a megyei forduló megnyerése után Debrecenben a területi versenyen 3. helyezést ért el.
A csapat tagjai:
Fábián Katalin 11. A
Maros Ildikó 12. A
Molnár Eszter 12. A
Pál Ákos 12. A
Az OSZTV –n a pénzügyi-számviteli ügyintézők szakmai versenyén az elődöntőben elért eredményeik alapján Katona Boglárka és Papp Bettina 13. A osztályos tanulók írtak továbbküldhető dolgozatot. Mivel az országos döntő a járványhelyzet miatt elmaradt, a végleges eredményt az addig elért teljesítmény alapján állapították meg. Papp Bettina teljes vizsgamentességet kapott számítógépes könyvelésből és elektronikus adóbevallás gyakorlata vizsgarészekből.
Az Implom József Helyesírási Verseny megyei fordulójában Maros Ildikó 12. A osztályos tanuló
OSZTV pénzügyi-számviteli ügyintézők, országos döntő:
1. helyezés: Juhász Alexandra 5/13.a osztályos tanuló
4. helyezés: Szászi Anikó 5/13.a osztályos tanuló
A döntőbe jutottak még: Nagy Fanni és Biró Krisztofer 5/13.a osztályos tanulók.
Biró Krisztofer különdíjat kapott.
A Nemes Tihamér országos közismereti informatika versenyen Balogh Ákos 10.b osztályos tanuló országos 33. helyezést ért el.
Az Év Titkár Tanulója szakmai versenyen Ecsedi Veronika 5/13.b osztályos tanuló 9. helyezett lett.
PÉNZSZTÁR országos pénzügyi-gazdasági verseny: Országos 8. helyezés
Csapat: Markulinecz Krisztina, Maros Ildikó, Molnár Eszter, Pál Ákos
OSZTV pénzügyi-számviteli ügyintézők, országos döntő:
1. helyezés: Popovics Ivett 2/14. a osztályos tanuló
6. helyezés: Lakatos Eszter 5/13. a osztályos tanuló
13. helyezés: Farkas Levente 2/14. a osztályos tanuló
A döntőbe jutottak még: Bíró Barbara 2/14. a, Kovács Dóra és Farkas János 5/13. a osztályos tanulók.
OSZTV gazdasági informatikusok, országos döntő:
2. helyezés: Tóth Attila 5/13. c osztályos tanuló
PÉNZSZTÁR országos pénzügyi-gazdasági verseny:
Az iskola csapata az online fordulók eredménye alapján bejutott a megyei döntőbe, amit megnyerve képviselték megyénket a regionális döntőben, itt 2. helyezést értek el.
A csapat tagjai: Bíró Krisztofer 12.a , Szászi Anikó 12.a , Kövér Adrienn 12.a, és Katona Boglárka 11.a osztályos tanulók
Implom József Helyesírási Verseny Országos döntő:
14. helyezés: Molnár Enikő 12.b osztályos tanuló
PÉNZSZTÁR országos pénzügyi-gazdasági verseny: Az iskola csapata az online fordulók eredménye alapján bejutott a megyei döntőbe, amit megnyerve képviselték megyénket a regionális döntőben, itt 2. helyezést értek el.
A csapat tagjai: Bíró Barbara 1/13. a, Popovics Ivett 1/13. a, Kövér Adrienn 11. a és Bíró Krisztofer 11.a osztályos tanulók
Ágazati Szakmai Érettségitárgyak Versenye Országos döntő:
közgazdaság ismeretek:
6. helyezés: Farkas János 12. a osztályos tanuló
10. helyezés: Moldván Márk 12. a osztályos tanuló
Ügyvitel ismeretek:
12. helyezés: Molnár Enikő 12. b osztályos tanuló
20. helyezés: Kovács Nikolett 12. b osztályos tanuló
OSZTV pénzügyi-számviteli ügyintézők országos döntő:
11. helyezés: Pelyvás Fanni 2/14. a osztályos tanuló
12. helyezés: Móricz Ákos 2/14. a osztályos tanuló
OSZTV pénzügyi-számviteli ügyintézők országos döntő:
1. helyezés: Makay Tibor 2/14.a osztályos tanuló
Ágazati Szakmai Érettségitárgyak Versenye Országos döntő (közgazdaság ismeretek):
2. helyezés: Rozsályi Sándor 12.a osztályos tanuló
PÉNZSZTÁR országos pénzügyi-gazdasági verseny országos döntő:
8. helyezés: Nyikitina Katalin 12.a,
Kovács Sándor 2/14.a;
Makay Tibor 2/14.a;
Mester Dávid 2/14.a osztályos tanulók
PÉNZSZTÁR országos pénzügyi-gazdasági verseny:
Az iskola másik csapata az online fordulók után a megyei döntőből is továbbjutva, a regionális döntőben 3. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Bíró Barbara 12.a, Popovics Ivett 12. a, Rozsályi Sándor 12.a és Sipos Márton Levente 12. a osztályos tanulók.
OSZTV pénzügyi-számviteli ügyintézők országos döntő:
8. helyezés: Széles Árpád 2/14.a osztályos tanuló
A döntőbe jutott még: Bíró Evelin 2/14.a osztályos tanuló
Ágazati Szakmai Érettségitárgyak Versenye Országos döntő (közgazdaság ismeretek):
12. helyezés: Tankóczi Kitti Sára 12.a osztályos tanuló
PÉNZSZTÁR országos pénzügyi-gazdasági verseny országos döntő:
6. helyezés: Kovács Sándor 1/13.a;
Makay Tibor 1/13.a;
Menyhért Kristóf 12.a;
Mester Dávid 1/13.a osztályos tanulók
PÉNZSZTÁR országos pénzügyi-gazdasági verseny:
Az iskola másik csapata az online fordulók után a megyei döntőből is továbbjutva a regionális döntőben 3. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Bíró Evelin, Köteles Kitti, Korponai Barbara, Széles Árpád 2/14. a osztályos tanulók.
Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny országos döntő:
19. helyezés: Kovács Dóra 10.a osztályos tanuló
30. helyezés: Juhász Alexandra 9. a osztályos tanuló
PÉNZSZTÁR országos pénzügyi-gazdasági verseny országos döntő:
7. helyezés: Bíró Evelin 1/13.a;
Korponai Barbara 1/13. a;
Köteles Kitti 1/13. a;
Széles Árpád 1/13. a osztályos tanulók
Ágazati Szakmai Érettségitárgyak Versenye országos döntő (közgazdaság ismeretek):
24. helyezés: Karikás Krisztián 12.a osztályos tanuló
Teörök Aladár országos gépíró verseny Ifjúsági I. kategória:
21. helyezés: Zséder Alexandra 13.a osztályos tanuló
Teörök Aladár országos gépíró verseny tanuló II. kategória:
15. helyezés: Lengyel Ádám 10.a osztályos tanuló
18. helyezés: Erdődi Anett 10. c osztályos tanuló
OSZTV pénzügyi-számviteli ügyintézők országos döntő:
12. helyezés: Szikszai Tamás 13.a osztályos tanuló
Ágazati Szakmai Érettségitárgyak Versenye országos döntő:
közgazdaság ismeretek:
21. helyezés: Széles Árpád 12. a osztályos tanuló
29. helyezés: Dányádi Máté 12.a osztályos tanuló
Kereskedelmi és marketing ismeretek:
26. helyezés: Birtalan Boglárka 12. b osztályos tanuló
Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny országos döntő:
12. helyezés: Simon Barbara 10.a osztályos tanuló
OKTV matematika országos döntő:
32. helyezés: Diószegi Edina 12. a osztályos tanuló
OSZTV pénzügyi-számviteli ügyintézők országos döntő:
11. helyezés: Kiss Ákos 13. a osztályos tanuló