Rólunk

Iskolaépületünk belülről megújult

Iskolánk története

A Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikum a környék első középiskolájaként alakult 1944-ben, hogy Szatmárnémeti elszakadása után Fehérgyarmat és a környező települések ifjúsága számára biztosítsa a középiskolába járás lehetőségét. Gacsó László alapító igazgató érdeme, hogy a szükség teremtette iskola a térség egyik legnagyobb hagyományú középfokú oktatási intézményévé fejlődött.

Profilja szinte a kezdetektől gazdasági jellegű, fennállásától napjainkig középfokú közgazdász szakemberek ezreit bocsátotta útjára, biztosítva a terület szakember-utánpótlását, de az itt végzettek megtalálhatók az ország szinte minden táján. A továbbtanulók nemcsak a szakirányú pályán, hanem az élet legkülönbözőbb területein szereztek maguknak nevet, az iskolának hírnevet.

Az iskola képzési struktúrája mindig alkalmazkodott a térség munkaerőigényéhez, így készültek fel itt az életre és a szakmára számviteli ügyintézők a mezőgazdasági és kereskedelmi profilú osztályokban, pénzügyi ügyintézők, igazgatási-ügyviteli ügyintézők, idegen nyelvi gyors- és gépírók, marketing-és reklámügyintézők, pénzügyi-és számviteli ügyintézők, gazdasági informatikusok, irodai titkárok. 

Amikor az élet fejlődése az új képzési formákat és szakmákat igényelte, akkor iskolánk mindig nyitott volt a változás befogadására, a korszerű képzési formák kialakítására. Minden időszakban szakmailag jól képzett, igényes tantestület dolgozott itt, amelyik az új kihívásokat örömmel fogadta, és részt is vett azok kidolgozásában, életbe léptetésében. Így volt ez 1950-ben, amikor közgazdasági középiskolává alakult intézményünk, 1952-ben, amikor technikumi képzés indult nálunk, így 1961-ben, amikor szakközépiskola lett intézményünk, majd egy következő strukturális átalakítás eredményeként 2016 szeptemberétől szakgimnáziummá váltunk. 2020 szeptemberétől pedig a magyar szakképzés történetének egyik legátfogóbb átalakításának eredményeként technikumként működik iskolánk.

Tanítványaink a diákévek alatt is hozzájárultak iskolánk hírnevének gyarapításához. Szakképző intézmény lévén elsősorban az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyeken elért eredményeink jelentősek. Az iskola történetének legnagyobb szakmai sikereiként 2002-ben Balogh Zsolt, 2016-ban Makay Tibor, 2018-ban Popovics Ivett, 2019-ben Juhász Alexandra országos első helyezést értek el a pénzügyi-számviteli ügyintézők OKJ-s versenyén.  E sikereknek és az egyéb értékes helyezéseinknek köszönhetően 2009-ben és 2016-ban az ország harmadik, 2018-ban a második, míg 2019-ben a legeredményesebb közgazdasági szakképzést folytató intézménye lettünk.

A Szakmai Érettségi Tantárgyak Országos Tanulmányi Versenyén közgazdasági ismeretekből 2006-ban Horváth Ferenc ért el 1. helyezést, de Rozsályi Sándor 2016-os 3. helyezése, vagy Csóka Péter 1998-as 6. helyezése is kiemelkedő teljesítményt mutat.

Az eredményes informatikai képzésünknek is köszönhetően 2018-ban Tóth Attila 2. helyezést ért el a gazdasági informatikusok országos tanulmányi versenyén.

A fentieken kívül szinten valamennyi évben voltak döntőseink, akik szép eredményeikkel megmutatták, hogy e szatmár-beregi kisváros tehetséges, szorgalmas diákjai is képesek a legmagasabb szinten  teljesíteni.

A szakmai sikerek mellett említhetnénk még a matematika OKTV döntőjében elért jó helyezéseket, és egy egész sor figyelemre méltó teljesítményt a különböző regionális és megyei versenyeken. A sport területén is csapataink mindig becsülettel képviselték iskolánkat. Színjátszóink és iskolánk énekkara nagyszerű rendezvényeken vesz részt minden tanévben. Volt tanítványaink az élet minden területén kamatoztatni tudják az itt megszerzett tudást, és bizonyítják a legkülönbözőbb munkahelyeken, hogy általános műveltségben, szakmai tudásban és emberségben mindenkivel fel tudják venni a versenyt.

Az iskolánk vezetői

Macsi Gyula
igazgató
Nagy Tibor Zoltánné Harsányi Zsuzsanna
igazgatóhelyettes
Kövesligetiné Bíró Zsuzsanna
igazgatóhelyettes
Losoncziné Ujfalusi Mária
igazgatóhelyettes