Posted in Iskolatörténeti siker verseny

SZENZÁCÍÓS OSZTV GYŐZELEM

ISKOLÁNK FENNÁLLÁSÁNAK MINDEN EDDIGI SIKERÉT TÚLSZÁRNYALVA LETT A FEHÉRGYARMATI PETŐFI MAGYARORSZÁG LEGEREDMÉNYESEBB KÖZGAZDASÁGI KÉPZÉST FOLYTATÓ KÖZÉPISKOLÁJA.
 

 

A pénzügyi-számviteli ügyintézők Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén (OSZTV) -amely a szakma legrangosabb megmérettetése – a több száz induló közül iskolánk 4 diákja is bekerült az országos döntő 43 fős mezőnyébe. Az idén Makón megrendezett két napos megmérettetés eredményeképpen BILKAI ÁGNES 14.a osztályos tanuló I.HELYEZÉST ért el, csatlakozva ezzel az utóbbi évek (2016-2018-2019-2023) szintén iskolánkból kikerült OSZTV győzteseihez. Idén azonban bravúros módon a dobogó másik két fokára is Petőfis diák állhatott,ugyanis RÁDI VIVIEN 14.a osztályos tanuló II.HELYEZÉST, GYENE TIFANI 14.a osztályos tanuló III.HELYEZÉST ért el. Ezáltal mindhárman mentesültek a szakmai vizsga letétele alól,és 100%-os minősítésű bizonyítványt kapnak. JAKAB LILLA 14.a osztályos tanuló pedig a döntőben nyújtott teljesítménye alapján a szakmai vizsga jelentős része alól felmentést kapott, szintén 100% -os minősítéssel.

Felkészítő tanárok:
 
Dr.ROZSÁLYINÉ KOSZTYA ERIKA (pénzügy)
FEKETE TIBOR (számvitel,számítógépes könyvelés)
MACSI GYULA (elektronikus bevallás készítése)
PÓTI TAMÁS (gazdálkodási ismeretek,adózás)
SIPOS-MÁRTON DÓRA (portfólió bemutatása)
 
Az OSZTV-n minden évben rangsorolják az iskolákat is. A fent leírt kimagasló eredmények alapján idén a mi iskolánk érte el az összesített első helyezést,ezáltal a Pénzügyminisztérium által elismerve a FEHÉRGYARMATI PETŐFI LETT 2019 után 2024-ben is MAGYARORSZÁG LEGEREDMÉNYESEBB KÖZGAZDASÁGI KÉPZÉST FOLYTATÓ KÖZÉPISKOLÁJA.

Az elért eredményekhez szívből gratulálunk!!!

Posted in verseny

Elmaradtak az idei OSZTV-k és OKTV-k

A járványügyi helyzetre tekintettel sajnos ebben a tanévben félbeszakadtak illetve elmaradtak a meghírdetett OSZTV-k és OKTV-k.

Ez iskolánkat és különösen a versenyekre tisztességesen készülő szorgalmas, tehetséges diákjainkat is nagyon elkeserítette.

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) informatikából Balogh Ákos 12. B osztályos tanulónk a verseny első fordulójából továbbjutva, a második fordulóban az  összesített eredmény alapján a 19. helyen jutott be az országos döntőbe, amit április 10-én rendeztek volna,  sajnos azonban a döntő elmaradt.

Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSZTV) pénzügyi – számviteli ügyintéző szakmában az országos központi válogatón (2021. február 09-én tartották) két diákunk, Maros Ildikó és Molnár Eszter 5/13. A osztályos tanulók bejutottak az elődöntőbe, amelyet március 09-én rendeztek volna, de a járványügyi helyzet miatt ezt is törölték. A két lány hiába készült hónapokat, nem kaphatták meg az esélyt arra, hogy elődeikhez hasonlóan ők is bizonyíthassák pénzügyi-számviteli ügyintézői képzésünk országos hírnevét és eredményességét. (Az elmúlt négy évből háromszor iskolánk egy-egy diákja nyerte meg ezt a versenyt.)

Március 09-én rendezték volna Nyíregyházán az OSZTV irodai titkár szakmában a megyei fordulót, ahova öt diákunk készült. Balogh Kitti, Balogh Krisztina, Bokor Szandra, Kelemen Dorina, Törös Zsófia 5/13. B osztályos tanulók sem mutathatták meg tudásukat, mert a versenyt törölték. Ugyanúgy, mint a március 12-i OSZTV gazdasági informatikus szakmában meghírdetett versenyt, ahova szintén öt diákunkkal készültünk. Ezek a tanulók: Ifju Zsolt, Kiss Ádám, Morvai Ákos, Peres István Péter, Varga Dániel 5/13. C osztályos diákok.

Posted in 75 éves a Petőfi verseny

„Magyarország 75 éve” történelmi vetélkedő a Petőfiben

Iskolánk alapításának 75 éves jubileuma alkalmából „Magyarország 75 éve” címmel történelmi vetélkedőt rendeztünk. A versenyen térségünk 8 középiskolájának 3 fős csapata vett részt: a házigazdák mellett a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium, a Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, a Mátészalkai SZC Gépészeti Szakgimnáziuma, a Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Gimnáziuma, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium, a Nyírbátori Báthory István Katolikus Gimnázium és a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium csapatai mérték össze tudásukat az elmúlt 75 év történelméről.

I. helyezést ért el a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium „Kádári tabu” nevű csapata. A csapat tagjai: Csorba Fanni, Németh Viktória, Tamás György.

II. helyezést ért el a Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági, Informatikai és Ügyviteli Szakgimnáziumának „Rendszerváltók” csapata.

A csapat tagjai: Osváth Barbara, Tuba Laura, Ifju Zsolt

III. helyezett lett a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium „Belsőkártevők” csapata. A csapat tagjai: Bogár Dániel, Mihucza Máté, Szanyi Ádám.